Hétfőn voltunk gyerekekkel a szekszárdi fürdőben. Nagyon bejött a hely. Szerecsencsére kevesen voltak.
Kedden még próbálkoztam rendelni kaját, nyolcezerből végül csak én ebédeltem, így maradtak a komfort gyorskaják. Tegnap virslis spagettit, ma húsgolyót sütöttem.
Itt a vége, fuss el véle, reggel még lehet csobbanok egyet, aztán reggeli és indulás haza.
Azért az mekkora szégyen a részünkről, hogy egy hetes nyaraláson összesen 1, azaz egy darab 12 kilós dinnyét eszünk meg
A tegnap délutánt is a strandon töltöttük boldogan. A vizibickli jó hogy van, egy órát el lehet rajta bohóckódni
Ülök a teraszon, iszogatom a harmadik kávémat, gondoltam csak kéne csinálni pár légi felvételt, ha már elhoztam a drónokat.
Nincs annyira meleg itt, mint otthon, de azért a drónt nem merem felküldeni, nehogy úgy járjon, mint szegény Ikarosz. Cserébe a víz is kellően meleg
Reggel nyolc óra és az összes nyugdíjas már a tengerben hűti magát. Jó, mondjuk mi is úsztunk egyet. A felhők meg mind tova szálltak
Addig festettem az ördögöt a falra, míg a végén csak beborult. Volt egy kis eső is
Erre ma is ilyen tré idő van. Szerintetek csak sima zápor lesz vagy ömlik, mintha dézsából öntenék?
El akartam menni strandolni, erre nem beborult? Mindegy, akkor helyette igyunk.
Mondtam a zasszonynak hogy szóljon amikor indul az autóhoz, bekapcsolom a klímát. Szerencsére nincs meleg...
Jól esik ebben a melegben a hideg meggykompót. A mennyiséget hagyjuk figyelmen kívül, a többségét már megettem
Ma kétszer is töltöttem az autót fizetés nélkül. Lejárt a bankkártyám és elfelejtettem frissíteni az appokban. A mobiliti reklamált, hogy legyek szíves rendezni, de az OMV nem dobta a hibát és a kártya módosítás is hibára fut