Bate
@bate
Level 44. Tech journalist, full-time geek, comic book junkie. Skeets in Hungarian and English - depends on the content.
A reptéren gyorsan lecsekkoltam, hogy működik-e az AliPay, és kőkemény 360 forintnak megfelelő Jüanért vettem egy helyi Red Bullt.
Különösen tetszett a Brand New Day-ben, hogy végre Peter Parker egyik legikonikusabb összeállítása is helyet kapott egy élő szereplős feldolgozásban.
Mivel a felújítás kevésbé terhelte meg a pénztárcám, mint terveztem, így arra jutottam, hogy megérdemlek egy kis ajándékot. Úgyhogy most már van pajtása Cyborg Spider-Mannek, méghozzá Iron Spider képében. 🤩
Történelmi nap volt a mai, ugyanis életemben először meglátogattuk a gyöngyösi nevezetességnek is mondható Manhattan Burgert, ami őszintén mondom, hogy teljesen rendben van, annyira, hogy még tuti visszatérünk!
Levelet nem adtunk fel, de a kisvasútra visszaszálltunk, hogy visszatérjünk Gyöngyösre, ahol egy történelmi cselekedetet hajtottunk végre!
Balra Gyöngyös, jobbra a Mátrai erőmű a távolban - utóbbi remek mementója a mögöttünk lévő NER korszaknak. A városra mindig nosztalgiával gondolok, de kicsit szomorú látni, hogy a hely, ami egykor a világ közepe volt számomra, mennyire "kiüresedett" - asszem ez a legjobb szó ide.
A távolban ott a TV-torony Kékestetőn, ahová ma nem vezet az utunk, de a közeljövőben oda is el fogunk látogatni.
A Kozmáry-kilátó remek ötlet volt hőségriasztásban. Szerencsére odafenn volt árnyék, légmozgás és még kilátás is!
Vasárnapi programunk része, hogy felpattantunk a kisvasútra, amivel eljöttünk Mátrafüredre, ami egyben a végállomás is. Sajnos a palóc babás múzeumot zárva találtuk, de szerencsére van itt egy kilátó is. Amúgy a kisvasút oda-vissza egy felnőttnek 3200 jó magyar forint.
A zajos sikerre való tekintettel folytatódik a gyöngyösi kalandok dokumentálása. Mint kiderült, Gyöngyösön jó ideje újra van mozi, ott tekintettük meg Spielberg legutóbbi, szerintem szörnyű filmjét, előtte pedig ettünk egy fasza nápolyi pizzát a Banditosban - erről digitális fotográfia is készült.
Cica barkával Digitális technika, 2026 (Elég gyorsan megszokta, hogy kiszakítottuk az otthonából, ahol az előző öt hónapot töltötte.)
A sétánk utolsó állomása pedig a Manhattan Burger, Gyöngyös kultikus (?) gyorsétterme, ami annak ellenére is állja a harcot, hogy az elmúlt években a Meki és a KFC is megvetette a lábát a városban. Respekt.
Ahol szintén megállt az idő, az a buszpályaudvar, és a vasútállomás. Utóbbin csak a klíma, előbbinél a digitális kijelzők mutatják, hogy eltelt negyed század.
A sportpálya, ahová tesiórákra és atlétika edzésekre jártam. Sokat nem változott, azt leszámítva, hogy 25 éve még nem robotfűnyíró vágta le a gyepet.
Nyitva volt a bejárat, felsétáltam a nyolcadikra az ajtó elé, ahol több, mint húsz éve álltam utoljára. A lift melletti falat megtageltem még gyerekként, az akkor kitalált becenevemmel, de ma már nem látszik. A kilátás viszont ugyanaz.
Ebben a tíz emeletes panelban éltek a nagyszüleim, az ő nyolcadik emeleti erkélyükön jöttem rá gyerekfejjel, hogy én bizony tériszonyos vagyok.